7óra7

Kaszás Attila-díj 2014 – Elindult a második forduló

Kaszás Attila-díj 2014 – Elindult a második forduló

2014. 03. 25. | 7óra7

Pokorni Zoltán, a Hegyvidék polgármestere és Szűcs Gábor, a Mozaik Művészegyesület elnöke adja át idén a Kaszás Attila-díjat.

Kaszás Attila-díj A díjat 2008-ban a Magyar Kultúra Napja alkalmából alapították, mellyel a magyar ajkú színművészek méltó szakmai és emberi elismerésén túl, Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását tűzték ki célul. A Kaszás Attila-díjat azok a színművészek kaphatják meg, akik az átadást megelőző évadban kiemelkedő művészi teljesítményük mellett jelentős közösségépítő szerepet is vállaltak társulatukon belül.

A díj alapításakor fontos szempont volt, hogy ne zsűri vagy kuratórium döntsön a Kaszás Attila-díjról, hanem a színészek maguk közül válasszák ki az általuk legalkalmasabbnak tartott kollégát. A szavazási eljárás első fordulójában – a szokásoknak megfelelően az idei évben is – minden magyarországi és határon túli, állandó társulattal rendelkező, magyar nyelven játszó kőszínház, illetve alternatív színház színészei leadhatták voksukat a saját társulatuk valamely tagjára. Az idén minden eddiginél több színház vett részt a Kaszás Attila-díj szavazási eljárás első fordulójában.

A napokban elindult második szavazási körben a jelöltek maguk közül választják ki a harmadik fordulóba tovább jutó három színművészt. Az utolsó, széles körű kommunikációs kampánnyal kísért fordulóban pedig a közönség dönt majd a nyertes személyéről.

2014-ben a Kaszás Attila-díj első fordulójában beérkezett szavazatok összeszámlálása után, a társulatok javaslatai alapján az alábbi művészek jutottak tovább a második fordulóba:

|{background:#ddd; font-size:11px; padding: 5px 10px}. 1. Harsányi Attila – Aradi Kamaraszínház
2. Tege Antal – Békéscsabai Jókai Színház
3. Janza Kata – Budapesti Operettszínház
4. Pokorny Lia – Centrál Színház
5. Veress Albert – Csíki Játékszín, Csíkszereda
6. Tóth Eleonóra – Csiky Gergely Színház, Kaposvár
7. Mészáros Tibor – Debreceni Csokonai Nemzeti Színház
8. Ozsgyáni Mihály – Gárdonyi Géza Színház, Eger
9. Csankó Zoltán – Győri Nemzeti Színház
10. Kányádi Szilárd – Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat
11. Hajdú Steve – Játékszín
12. Zöld Csaba – József Attila Színház
13. Balázs Andrea – Karinthy Színház
14. Ötvös András – Katona József Színház
15. Porogi Ádám – Kecskeméti Katona József Színház
16. Györgyjakab Enikő – Kolozsvári Állami Magyar Színház
17. Fabó Tibor – Komáromi Jókai Színház
18. Mészáros Gábor – Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka
19. Benkő Nóra – Magyar Színház
20. Bokor Barna – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata
21. Zayzon Zsolt – Miskolci Nemzeti Színház
22. Horváth László Attila – Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza
23. Kristán Attila – Nemzeti Színház
24. Pogány Judit – Örkény István Színház
25. Köles Ferenc – Pécsi Nemzeti Színház
26. Schneider Zoltán – Radnóti Színház
27. Nagy Alfréd – Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy
28. Savanyu Gergely – Soproni Petőfi Színház
29. Szilágyi Annamária – Szegedi Nemzeti Színház
30. Barabás Árpád – Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely
31. Kádas József – Vörösmarty Színház, Székesfehérvár
32. Karczag Ferenc – Szolnoki Szigligeti Színház
33. Csányi Sándor – Thália Színház
34. Ifj. Jászai László – Újszínház
35. Elor Emina – Újvidéki Színház
36. Nyirkó István – Veszprémi Petőfi Színház
37. Telekes Péter – Vígszínház
38. Farkas Ignác – Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg |

hírek Új Színház Vígszínház Szegedi Nemzeti Színház Nemzeti Színház Csányi Sándor Kecskeméti Katona József Színház Katona József Színház Ötvös András Kolozsvári Állami Magyar Színház Veszprémi Petőfi Színház Radnóti Színház Janza Kata Miskolci Nemzeti Színház Győri Nemzeti Színház Pécsi Nemzeti Színház Budapesti Operettszínház Thália Színház Békéscsabai Jókai Színház Zöld Csaba Telekes Péter Pokorny Lia Magyar Színház Mészáros Tibor Karinthy Színház Játékszín Centrál Színház Schneider Zoltán Komáromi Jókai Színház József Attila Színház Pogány Judit Balázs Andrea Porogi Ádám Hevesi Sándor Színház Móricz Zsigmond Színház Csiky Gergely Színház Csankó Zoltán Szigligeti Színház Vörösmarty Színház Gárdonyi Géza Színház Benkő Nóra Tamási Áron Színház Ozsgyáni Mihály Kádas József Örkény István Színház Kristán Attila Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat Kosztolányi Dezső Színház Tomcsa Sándor Színház Harsányi Attila Farkas Ignác Csíki Játékszín Mészáros Gábor Nagy Alfréd Köles Ferenc Zayzon Zsolt Csokonai Nemzeti Színház Aradi Kamaraszínház Újvidéki Színház Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat Soproni Petőfi Színház Hajdu István („Steve") Szilágyi Annamária Fabó Tibor Elor Emina Györgyjakab Enikő Karczag Ferenc Kányádi Szilárd Barabás Árpád Tóth Eleonóra Tege Antal Veress Albert Bokor Barna Horváth László Attila Savanyu Gergely ifj. Jászai László Nyirkó István

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr937996015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása