7óra7

Jövő nyárig Eszenyi Enikő vezeti a Vígszínházat

Jövő nyárig Eszenyi Enikő vezeti a Vígszínházat

2014. 02. 27. | 7óra7

A képviselők 29 igen szavazattal, 1 nemmel, továbbá 2 jobbikos tartózkodással fogadták el, hogy Eszenyi Enikő március 1-től 2015. június 30-ig a Vígszínház Nonprofit Kft. ügyvezetője maradjon.

A Vígszínház vezetői posztjára a jelenlegi igazgató, Eszenyi Enikő egyedüliként pályázott.

Eszenyi Enikő előző megbízatása 2014. január 31-én járt le. A Fővárosi Közgyűlés korábban úgy döntött, hogy amennyiben a pályázati eljárás január végéig nem zárul le, az új ügyvezetővel való jogviszony létesítéséig Eszenyi Enikőt bízza meg az ügyvezetői feladatok ellátásával.

Eszenyi Enikő, a Vígszínház ügyvezető igazgatója

Eszenyi Enikő pályázatát 8 tagú szakmai bizottság véleményezte. A szakmai bizottság tagja volt a színházművészeti bizottság delegáltjaként Fekete Péter, a békéscsabai színház vezetője; Jordán Tamás színész, rendező, a szombathelyi színház igazgatója; Solténszky Tibor dramaturg és Vasvári Csaba színész, a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke. A Vígszínházat Csöre Gábor színész képviselte. Rajtuk kívül a minisztérium egy és a fővárosi önkormányzat két képviselője volt a bizottság tagja. Jordán Tamás és a munkáltatói jogkör gyakorlójának egyik képviselője nem tudott részt venni a pályázó meghallgatásán.

A pályázatot véleményező bizottság január 23-i ülésének jegyzőkönyve szerint a szakmai bizottság tagjai Eszenyi Enikő pályázatát "korrektül megírt, végrehajtható, szakmailag támogatható pályázatnak értékelik", a Vígszínház képviselőjének véleménye szerint a társulat nagy része támogatja Eszenyi Enikőt.

A jegyzőkönyv szerint a pályázó a mai gazdasági helyzethez igazítva reálisan, tényszerűen és számszerűen vázolta fel a két színház – a Víg és a Pesti – működtetésével kapcsolatos elképzelését, amelyben fontos szempont, hogy az ifjúságnevelés, a nézővé nevelés és a színház dolgozóinak továbbképzése is hangsúlyt kapott.

Vígszínház

Összességében a szakmai bizottság tagjai Eszenyi Enikő pályázatát támogathatónak értékelték. A szakmai bizottság hat jelenlévő tagja Eszenyi Enikő pályázatát 2 tartózkodás mellett 4 igen szavazattal támogatta.

Eszenyi Enikő Nyitott színház – Hagyomány és továbbgondolás címmel megírt pályázata az önkormányzat honlapján az előterjesztés mellékleteként elérhető. Mint a pályázat előszavában Eszenyi Enikő írja: az augusztusban beadott, hosszabb időtartamra szóló pályázatát időarányosan szeretné megvalósítani. Elkötelezett korábban megfogalmazott színházeszménye mellett, ezért előző pályamunkáját csak annyiban módosította, amennyiben a két pályázat között eltelt négy hónap eredményei és változásai indokolttá tették. Azóta jó néhány tervük megvalósult és új elképzelések, nemzetközi és hazai együttműködések születtek, ezeket az új pályázat tartalmazza.

A főváros december 3-án írta ki az új, második pályázatot a Vígszínház vezetői posztjára, miután a közgyűlés az előzőt eredménytelenné nyilvánította, mert egyik pályázó sem érte el a szakmai bizottsági tagok többségének támogatását.

Kapcsolódó

>>> Kiírták a pályázatot a Vígszínház és az Operettszínház vezetésére

>>> Balázs Péter a Vígszínházba tart

>>> Egyenlő szavazatot kapott Eszenyi Enikő és Balázs Péter

>>> Csütörtökön dönthetnek a Vígszínház és az Operettszínház vezetéséről

>>> Érvénytelen Balázs Péter pályázata a Vígszínházra?

>>> Kritikuscéh: nyilvánosságot Balázs Péter pályázatának!

>>> A többséget kell örömhöz juttatni a színházban – Kiszivárgott Balázs Péter pályázata

>>> Vígszínház, Operettszínház: érvénytelen – Újra indul a pályázati cirkusz

>>> Politikai tétovaság: másfél évre írják ki a Vígszínház igazgatói pályázatát?

>>> Másfél éves pályázat a Vígszínház és az Operettszínház vezetésére

>>> Kiírták az új pályázatot a Vígszínház vezetésére

>>> Balázs Péter nem pályázik a Vígszínház igazgatói posztjára

>>> Vígszínház - Egyetlen pályázat érkezett az igazgatói posztra

>>> Meghallgatta Eszenyi Enikőt a szakmai bizottság

>>> Szerdán dönthet a Fővárosi Közgyűlés a Vígszínház vezetéséről

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr407996279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása