7óra7

Józsefvárosi Önkormányzat: felelőtlen gazdálkodás gyanúja nehezíti a Bárka átvételét

Józsefvárosi Önkormányzat: felelőtlen gazdálkodás gyanúja nehezíti a Bárka átvételét

2014. 02. 17. | 7óra7

A Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-hez csütörtökön este eljuttatott közleményében a Bárka Színház Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterhez és Kocsis Máté VIII. kerületi polgármesterhez szóló szerdai nyílt levelére válaszolt.

Kiemelik: a Józsefvárosi Önkormányzat amellett, hogy Budapest egyik legtöbb szociális és közbiztonsági kihívásával járó kerületét működteti és fejleszti, 18 éve létrehozta és támogatja a Bárka Színházat. Mint írják, a színház biztos jövőjét és fejlesztési lehetőségeit szem előtt tartva döntöttek arról is, hogy a teátrum a jövőben a kormány kiemelt beruházásaként épülő Ludovika egyetemi campus részeként, állami fenntartásban működjön és szülessen újjá.

Bárka Színház

„Ahogy azt a színház vezetése is pontosan tudja, a színház átadás-átvételét, pénzügyei és dolgozói helyzetének rendezését éppen az átadás során feltárt szabálytalanságok, a felelőtlen gazdálkodás gyanúja és az Állami Számvevőszék jelenleg is tartó vizsgálata nehezíti” – áll a közleményben, amelyben hozzáteszik: ez a nem várt körülmény, ahogy a társulatot, úgy az önkormányzat vezetését megdöbbentette.

A közlemény szerint a Józsefvárosi Önkormányzat és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az állami fenntartás mielőbbi rendezése érdekében szorosan együttműködik, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a Bárka társulatát „ne érje kár a színház vezetőségének felelőtlen gazdálkodása miatt”.

A társulat az átadás-átvétel elhúzódásának okát keresve tette közzé nyílt levelét, amelyben elmaradó fizetésekre, előadásokra és bemutatókra hívta fel a figyelmet, és jelezte, hogy várja a helyzet megoldását.

A színház átadás-átvétele jelenleg zajlik, a folyamat végeztével a Bárka a józsefvárosi önkormányzattól állami tulajdonba, a tervek szerint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fenntartásába kerül. A KIM 2014-es költségvetésében szerepel a Bárka Színház, de amíg nem a minisztérium a Bárka fenntartója, addig ez a költségvetési keret nem nyitható meg.

A nyílt levélre reagálva a KIM szerdán azt írta, hogy az átadás-átvételt lassítja az utóbbi időszakban a színház működésével kapcsolatban felmerült felelőtlen gazdálkodás gyanúja, amelyben „egyes értesülések szerint a színház igazgatójának és gazdasági vezetőjének felelőssége is felmerül”.

Kapcsolódó

>>> Nyílt levelet írt a Bárka Színház társulata

>>> KIM: felelőtlen gazdálkodás gyanúja lassítja a Bárka Színház átadás-átvételét

>>> A Bárka Színház megkapta észrevételezésre az ÁSZ jelentéstervezetét

>>> Bizonytalan jogi és gazdasági helyzet a Bárka Színházban

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr287996381

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása