7óra7

A Bárka Színház megkapta észrevételezésre az ÁSZ jelentéstervezetét

A Bárka Színház megkapta észrevételezésre az ÁSZ jelentéstervezetét

2014. 02. 17. | 7óra7

A Bárka Színház sajtóreferense az MTI megkeresésére hétfőn elmondta: a jelentéstervezetet az elmúlt hét végén kapták meg 15 napos észrevételezésre és egyelőre nem nyilatkoznak az abban foglaltakról.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) hírportálján azt közölte, hogy – az észrevételezésre a jelenlegi tulajdonos Józsefvárosi Önkormányzatnak is megküldött jelentést – az esetleges észrevételek értékelését követően nyilvánosságra hozzák.

Annak kapcsán, hogy az önkormányzat és a színházat átvevő Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) részben az ÁSZ-vizsgálattal magyarázta a színház átadás-átvételének csúszását, az ÁSZ rámutatott: a Bárka esetében az ellenőrzés a színház 2008 és 2012 közötti működését értékeli, a jelenleg fennálló gazdasági helyzetre tehát az ÁSZ-nak nincs rálátása.

Bárka Színház

Az Állami Számvevőszék ellenőrzése „az átadás-átvétel folyamatát vagy a dolgozók helyzetének rendezését éppúgy nem érinti, ahogyan az intézmény napi működését sem befolyásolja a számvevők munkája” – közölte a számvevőszék.

Mint írták, az Állami Számvevőszék többségi önkormányzati tulajdonban lévő, gazdasági társaságként működő színházakat ellenőriz. Ennek keretében eddig hat, a Fővárosi Önkormányzat többségi tulajdonában lévő teátrum ellenőrzése zárult le, ezeket a jelentéseket az ÁSZ már nyilvánosságra hozta. Emellett további 11 színház ellenőrzése van folyamatban, amelyek között szerepel a Józsefvárosi Önkormányzat tulajdonában lévő Bárka Józsefvárosi Színházi- és Nonprofit Kft. ellenőrzése is.

A Bárka Színház – amelynek állami tulajdonba való átadása jelenleg is zajlik – február 3-án közölte, hogy bizonytalan jogi és gazdasági helyzetére való tekintettel több előadását nem játssza február 22-ig. A színház a tervek szerint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) fenntartásába kerül, és a KIM 2014-es költségvetésében szerepel is a Bárka Színház, de amíg nem zárul le az átadás-átvétel, addig ez a költségvetési keret nem nyitható meg.

A társulat az átadás-átvétel elhúzódásának okát keresve az elmúlt héten szerdán tette közzé nyílt levelét, amelyben elmaradó fizetésekre, előadásokra és bemutatókra hívta fel a figyelmet, és jelezte, hogy várja a helyzet megoldását.

A nyílt levélre reagálva a KIM azt írta, hogy az átadás-átvételt lassítja az utóbbi időszakban a színház működésével kapcsolatban felmerült felelőtlen gazdálkodás gyanúja, amelyben „egyes értesülések szerint a színház igazgatójának és gazdasági vezetőjének felelőssége is felmerül”. A KIM „éppen ezért nagyon várja az Állami Számvevőszék készülő jelentését, hogy tiszta képet kaphasson a színház működéséről”.

A Józsefvárosi Önkormányzat is reagált a nyílt levélre, közleményében azt írta: a Bárka Színház átadása során feltárt szabálytalanságok, a felelőtlen gazdálkodás gyanúja és az Állami Számvevőszék jelenleg is tartó vizsgálata nehezíti a teátrum átadás-átvételét, pénzügyei és dolgozói helyzetének rendezését.

Kapcsolódó

>>> Nyílt levelet írt a Bárka Színház társulata

>>> KIM: felelőtlen gazdálkodás gyanúja lassítja a Bárka Színház átadás-átvételét

>>> Józsefvárosi Önkormányzat: felelőtlen gazdálkodás gyanúja nehezíti a Bárka átvételét

>>> Bizonytalan jogi és gazdasági helyzet a Bárka Színházban

>>> Lezárult hat fővárosi színház ellenőrzése

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr667996363

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása