7óra7

Fényevők – Gorkij-bemutató a Katona József Színházban

Fényevők – Gorkij-bemutató a Katona József Színházban

2014. 02. 14. | 7óra7

Makszim Gorkij A nap gyermekei című művét Radnai Annamária fordításában és átdolgozásában játsszák Fényevők címmel. A színház dramaturgja az MTI-nek elmondta: a Gorkij-mű bemutatása az elmúlt években már többször szóba került, de most tudják nagyon jó szereposztásban színre vinni, és Ascher Tamásnak is lett kedve megrendezni, közölni valamit ezzel a darabbal.

Az előadás címét adó Fényevők olyan emberek, akik elhiszik, hogy másoktól eltérően nekik elégséges eledel lehet a fény. Különc embercsoportot alkotva, a szellemi táplálék fensőbbségét hirdetik – ám gyakran azoknak, akik szívesebben ennének kenyeret. Ami e szűk értelmiségi csoportnak magasztos gondolat, az másoknak csak szemfényvesztés, fényevés.

Fényevők - Ötvös András, Bezerédi Zoltán és Kocsis Gergely

A dramaturg a mű központi témájáról elmondta: a darabban megjelenő értelmiségi társaság tagjai szívesen beszélgetnek a tudomány és a művészet emberiséget megváltó erejéről, ám kérdéses, hogy a közvetlen közelükben nélkülözésben élő, egyszerű emberek – az úgynevezett nép – életét valóban megváltoztatják-e azok a fennkölt gondolatok, amelyeket az értelmiségiek hangoztatnak.

Mint mondta, az, hogy a jószándék eljut-e jó helyre, nagyon is érvényes kérdés. Sokakban megvan a jószándék, de közben nem értik és nem tudják, hogy az elesetteknek, rászorulóknak valóban mire van szükségük.

Radnai Annamária elmondta: az újrafordítással a 20. század elején keletkezett darab nyelvezete maibbá vált, a cselekményt a század második felére, az 1970-es, '80-as évekre helyezték. Ugyan új szövegeket is írtak bele, de nem azért, hogy aktuálisabbá tegyék, hiszen a probléma, amellyel foglalkozik, ma is eleven.

A darabban azok az emberek, akik alagsori lakásaikban rosszul élnek, nem értik a világ működését, és sötét teóriákat gyártanak arról, hogy az őket felemelni szándékozó értelmiségiek vajon kik lehetnek. Ezeket a figurákat szerették volna hangsúlyosabban megjeleníteni, nekik írták az új jeleneteket.

Fényevők - Fekete Ernő és Nagy Ervin

Kiemelte: a darab a központi problémát emberi történeteken keresztül meséli el. Szerelmi drámák zajlanak, féltékenységi történetek, reménytelen udvarlások – az emberi viszonylatok érzelmi megközelítésén keresztül ábrázolja Gorkij, hogy szerinte milyen a világ.

Gorkij 1904 és 1906 között írta úgynevezett értelmiségi trilógiáját – a Nyaralók, A nap gyermekei és a Barbárok című darabot. A dramaturg elmondta: a trilógia középső darabját, A nap gyermekeit Európa számos színházában játsszák.

Kitért arra, hogy Gorkij sokkal népszerűbb szerző ma Nyugat-Európában, mint Magyarországon. Arról beszélt, hogy bizonyos értelemben „kultúrtett”, ha műsorra tűzik darabját, bár ezt az elmúlt években a Katonában többször megtették: bemutatták a Barbárokat a Kispolgárokat és egy Gorkij-kisregény adaptációt, a Lószúnyog című monodrámát.

Mint a színház honlapján a Fényevőkről olvasható, Gorkij a darabot egy olyan korban írta, amikor az indulatok és a nyomor az utcára vitte az embereket, a Fényevőknek pedig fel kellett készülniük, hogy erre mit lépnek majd. A hétköznapi problémák és érzések között vergődő emberek fontos, világot érintő gondolatait mutatja be az előadás, amely végül felteszi a kérdést, hogy hogyan segíthetnénk a társadalmi szakadékot áthidalni.

Az előadásban többek között Kocsis Gergely, Pálmai Anna, Fekete Ernő, Ónodi Eszter és Jordán Adél játszik. A díszletet Khell Zsolt, a jelmezt Szakács Györgyi tervezte, a fény Bányai Tamás, a zene Kovács Márton munkája.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr977996377

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása