7óra7

Ifjúsági programok és pályázati felhívás a Magyar Színházban

Ifjúsági programok és pályázati felhívás a Magyar Színházban

2014. 01. 13. | 7óra7

Újabb ifjúsági előadással bővült a Pesti Magyar Színház repertoárja, december 21-én mutatták be Tasnádi István Közellenség című drámáját Vidovszky György rendezésében. Az előadást középiskolai csoportok is végigkövették a KiBelátó Program keretein belül.

Tasnádi István, a kortárs magyar színház egyik legismertebb és legkeresettebb szerzője Kleist Kohlhaas Mihály című darabját a két áldozati állat nézőpontjából dolgozta át a 90-es évek végén. A darab ősbemutatóját a Katona József Színházban tartották 1999-ben, Schilling Árpád rendezésében. 14 év után a budapesti közönség a Magyar Színház műsorán láthatja újra a lócsiszár történetét.

Tasnádi István és Vidovszky György együttműködéséből számos jelentős és sikeres ifjúsági előadás született az elmúlt években, ilyen például az East Balkán a Delete és A harmadik hullám Vidovszky György drámapedagógus, rendező előadásaival rendszeresen jelen van a legrangosabb fesztiválokon, rendezéseit minden évben a legfontosabb bemutatók közé sorolják.

Igazság, küzdelem, jogok, erő, nevetés, sírás, mi és ti – ezek hívják életre a Vidovszky-féle „zenés uszítást”, a legújabb Kohlhaas-történetet, immáron a Pesti Magyar Színház színpadán. Rendkívül intenzív és kellőképpen provokatív, reakcióra késztet. Egy sintértelepen ülünk, ahol két alak fogad minket, egy férfi és egy nő – ők Kohlhaas lovai. „Mi csak tévedésből vagyunk itt... átmenetileg... ez egy átmeneti helyzet... félreértés, ami tisztázódni fog...” – kezdi az örök reménykedő Csődör (Pavletits Béla) az előadást, és hát így cseppenünk mi is oda, ahol már sok jót nem remélhet az ember fia/lova.

Közellenség - Losonczi Kata, Horváth Illés

A színház színházpedagógusai – Kámán Orsolya és Márton Gábor Csaba – egy újszerű programot csatoltak az előadáshoz. A Sokszemközt Programban két középiskola (Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont, Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium) diákjai vehettek részt, akik betekintést nyertek a színház kulisszái mögé, megismerhették, hogyan lesz az írott szövegből előadás, és végigkísérhették a Közellenség próbafolyamatát. Hol az iskolában, hol a színházban vettek részt a foglalkozásokon, ahol lehettek egy kicsit rendezők, dramaturgok, színészek, valamint beszélgethettek a rendezővel és néhány színésszel is az alakuló előadás és a szakma kapcsán. Fontos szegmense a programnak, hogy semmi sem előre eldöntött, mindent a fiatalok alakítanak, az ő érdeklődésük szerint haladnak foglalkozásról foglalkozásra. Így a két iskola merőben más kérdéseket tett fel, más irányokat és más közeget teremtve meg a feldolgozásra. Egyben azonban egyetértettek: Mi közünk nekünk ehhez a témához? Kardinális kérdés ez egy ifjúsági előadás, főként a Közellenség kapcsán. A választ nem kell kierőszakolnunk az előadásból, első pillantásra is látszik, ám az sokkal fontosabb, hogy a résztvevő diákok miről beszélnének szívesen, őket milyen témák ragadták meg.

Egy lista azokkal a kérdésekkel, amiket ők fogalmaztak meg:
Miért irányítja Kohlhaas Mihályt az állam? Érdemes volt-e eddig elmenni? Volt-e értelme? Miért nem törtek ki a lovak ebből a helyzetből? Kinek köszönhető Kohlhaas vesztesége? Kire dühös Kohlhaas tulajdonképpen? Miért nem rúgták homlokon a várnagyot? Egyet tudok-e érteni a társam gondolataival/érzelmeivel? Mi az igazság és ki képviseli azt?

Ezek tükrében ajánl a Magyar Színház a Közellenséghez feldolgozó színházpedagógiai foglalkozást, melyre középiskolai csoportok jelentkezését várják.

A Sokszemközt program a közeljövőben indul újra, a Nagy Péter által rendezett Rómeó és Júliával. A programról és a jelentkezés feltételeiről bővebb információ a színház oldalán, illetve a itt olvasható.

*Sokszemközt – Pályázati felhívás középiskoláknak színházpedagógiai programban való részvételre:*

|{background:#ddd; font-size:11px; padding: 5px 10px}. „Azt hiszed, hogy átlátszó. Belelátsz, és akkor meglátod – a láthatatlan látható.
Ez egy kilátó, a falak felett átlátó, az átlátszót is meglátó.
Előttünk, hogy láttassunk, hogy amit szeretnél, kilátóról láthasd, átláthass és beleláthass, legyen az is átlátszó – ahol a láthatatlan láthatóvá válik.”
|

A Magyar Színház profilváltáson ment keresztül, a 2012/13-as évadtól kezdve mint ifjúsági és családi színház működik. Ennek a változtatásnak a következő eleme a 2013/14-es évadban beinduló KiBelátó Komplex Színházpedagógiai Program.

Magyar Színház A program célja, hogy a Magyar Színház a közönsége és kiváltképp a felnövő generáció partnerévé váljon.

A Sokszemközt Program keretében a színház hosszabb távon kíván együttműködni egy-egy osztállyal. A projekt hat-nyolc alkalmat, plusz az előadás megtekintését öleli fel. A projekt során a résztvevő osztályok alkotó partnereivé válnak a színházi szakembereknek – lehetőség nyílik a rendezővel, a színészekkel való együtt gondolkodásra, ötletelésre, ami közben a résztvevő csoport megismerkedik az adott előadással, annak történetével és választott színházi nyelvével egyaránt.

Az I. projekt keretében a színház a Szent Gellért Katolikus Gimnázium és a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont egy-egy osztályával gondolkodik közösen a Vidovszky György rendezésében színpadra állított Közellenség kapcsán. A projektről beszámolókat olvashatnak a KiBelátó oldalán

A II. projekt keretében a Rómeó és Júlia című előadás köré épül a program, amely előadást a színház március 7-én mutat be, Nagy Péter rendezésében. A csatlakozó projekt tervezett kezdése január utolsó hete-február eleje.

*Pályázás menete:*
> A kitöltött jelentkezési lapot a szinhazpedagogia@mszinhaz.hu e-mail címre várják január 26. 23:59-ig.
> A jelentkezési lap letölthető innen > Az eredményéről legkésőbb január 29. 23:59-ig tájékoztatják a jelentkezőket.

A programról és az előadásokról további információkat talál a színház oldalán, a KiBelátó Program oldalán, valamint a KiBelátó Program közösségi portálján

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr727996637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása