7óra7

Ahol a farkas is jó - nyílt próba a Kamrában

Ahol a farkas is jó - nyílt próba a Kamrában

2014. 01. 02. | 7óra7

A nyílt próbán a résztvevők betekinthetnek a próbafolyamat egy adott pillanatába. A produkció különlegessége, hogy előadás közben a nézők helyet változtatnak. A vasárnapi nyílt próbán ezt a szituációt is szeretnék tesztelni a közönség segítségével.

1953 októbere és 1954 augusztusa között öt tizenéves lány tűnte el Törökszentmiklóson. A szerteágazó találgatások közepette végül egy fiatal lányra, Jancsó Piroskára terelődött a gyanú, akit halálra is ítéltek tettéért. Rubin Szilárd tizenkét évvel később, Piroska fényképének megpillantásakor beleszeretett a halott lányba. Mivel koncepciós pert sejtett az ítélet mögött kutatni kezdett. Több mint negyven éven át dolgozott később megszállottan a Piroskának emléket állító, Aprószentek című regénytorzón, mely 2012-ben jelent meg. Gothár Péter rendezése a máig titkokkal teli bűnügy és nyomozás eseményeit rekonstruálva ennek a megszállottságnak történetét meséli el – áll az előadás szinopszisában.

Az előadás díszlettervezője Gothár Péter, a jelmeztervező Tihanyi Ildi. A produkciót színpadra alkalmazta Németh Gábor.

Színpadra lép Borbély Alexandra, Keresztes Tamás, Kovács Lehel, Mészáros Béla, Pelsőczy Réka és Rezes Judit.

A nyílt próba helyszíne a Kamra. A próbára a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Az alábbi e-mail címen lehet jelentkezni: katonanyiltproba@gmail.com.

Az Ahol a farkas is jó bemutatója február 14-én lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr957996729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása