7óra7

Most már hivatalos: Vidnyánszky rektorhelyettes is lett

Most már hivatalos: Vidnyánszky rektorhelyettes is lett

2013. 09. 23. | 7óra7

A 7óra7 július 2-án írta meg, hogy Vidnyánszky Attila a Kaposvári Egyetem művészeti rektorhelyettese lesz. Akkor Repa Imre, az egyetem rektorhelyettese úgy nyilatkozott a HVG-nek, szó sincs arról, hogy Vidnyánszky kinevezése szóba került volna – az új pozíciót pályáztatás útján fogják betölteni.

Elnök, elnök, főigazgató, főrendező, intézetvezető, rektorhelyettes, osztályfőnök: Vidnyánszky Attila az országos színházi évadnyitón a szolnoki Szigligeti Színházban

Az MTI ma közölte: szeptember 1-től Vidnyánszky Attila látja el a művészeti rektorhelyettesi feladatokat. Kinevezéséről Szávai Ferenc, a Kaposvári Egyetem rektora döntött, figyelembe véve az előkészítő bizottság és a szenátus véleményét - olvasható a közleményben. "Ezzel a Kaposvári Egyetem vezetése a vidéki színész-, művészképzés megerősítését kívánja hangsúlyozni" - közölte az intézmény vezetése.

A Kaposvári Egyetem szenátusa június 26-án megtartott ülésén döntött a művészeti rektorhelyettesi pozíció kialakításáról. A 7óra7 több, független forrásból úgy tudja, ezzel egy időben informálisan már eldöntött volt, hogy Vidnyánszky Attila töltheti be ezt a posztot is.

Mindenesetre a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal, valamint a Kaposvári Egyetem honlapján július 9-én megjelent pályázati felhívásra egyetlen pályázóként Vidnyánszky Attila jelentkezett, pályázatát az előkészítő bizottság és az egyetem szenátusa is megfelelőnek találta. Mindkét fórum támogatta a pályázót a művészeti rektorhelyettesi megbízás elnyerésében - olvasható a közleményben.

|{background:#ddd; font-size:11px; padding: 5px 10px}. Vidnyánszky Attila a csütörtökön megjelenő Heti Válasznak adott nyilatkozatában úgy látja: nem teheti meg, hogy elzárkózzon a művészet elefántcsonttornyába, de a szociális érzékenységnek álcázott öncélú provokációt sem tartja követendőnek. A Nemzeti Színház igazgatója unja, sőt, ki nem állhatja a hazugságokra, rágalmakra épített manipulációt. „Sokan ezt tekintik politikának, pedig a szó eredeti, görög jelentése: közélet. A probléma ott kezdődik, amikor valakik a politikát mások lejáratására használják." A Le a provokációval című interjúban Vidnyánszky azt mondja: a színházi provokáció fölbosszantja. Az István, a király Alföldi-féle rendezéséről is állást foglal: szerinte üzleti és marketingszempontból sikeres, de István története »szent« téma, és úgy látja, sejteni lehetett, hogy Alföldi nem így közelíti meg, pedig az adott közösség számára fontos témák feldolgozása óriási felelősséggel jár. „Ez is olyan mű, amellyel - miközben szembesülünk önmagunkkal, gyengeségeinkkel - meg is erősíthetjük magunkat. Megerősíthetjük kötődésünket a kereszténységhez, megerősíthetjük, hogy a magyarság helyes döntést hozott akkoriban, máskülönben már, nagy valószínűséggel, nem létezne a nyelvünk, a kultúránk. Persze, könnyebb megingatni az embereket, mint lelki erőt adni nekik. Mindig egyszerűbb rombolni, megszüntetni a magasztos érzéseket, mint olyan módon megfogalmazni őket, hogy abból ne giccses, hanem hiteles előadás szülessen." |

A Nemzeti Színház igazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, a Színházművészeti Bizottság elnöke 2012-ben nyerte el a Kaposvári Egyetemen újonnan létrehozott Színházi Intézet irányítására kiírt pályázatot. A 2012/13-as tanévben osztályt is indított, amelynek óráit azonban sokszor nem Kaposváron, hanem Debrecenben tartották. A Színházi Intézet megalakulásával megszűnt a tanszékvezetői állás is, amelyet Csáki Judit töltött be. Úgy tudjuk, ő idén nem tarthat órákat a színészhallgatóknak.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr467997715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása