7óra7

Venczel Valentin lesz az Újvidéki Színház igazgatója?

Venczel Valentin lesz az Újvidéki Színház igazgatója?

2013. 07. 18. | 7óra7

A Magyar Szó beszámolója szerint a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) kulturális bizottsága kedden előzetesen véleményezte az Újvidéki Színház igazgatói tisztségére beérkezett pályázati anyagot. Siflis Zoltán, az MNT kulturális bizottságának elnöke a lapnak úgy nyilatkozott: két pályázat érkezett be, az egyik pályázatot formai okok miatt el kellett vetni. Egy pályázatot, Venczel Valentinét vitatták meg és fogadták el. Az elnök elmondta: a bizottság úgy ítélte meg, hogy a színház az eddigi vezetés irányítása alatt igen magas művészi színvonalat ért el, és ennek folytatását várja Venczel Valentintól is.

Venczel Valentin az Alkoholisták című előadásban

Venczel Valentin 1978-ban végzett színészként Újvidéken. 1991-ig az Újvidéki Színháznál dolgozott, azóta az egri Gárdonyi Géza Színház társulatának tagja.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr167998053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása