7óra7

„Színháztörténelmet írtunk” – Alföldi Róbert utolsó sajtótájékoztatója a Nemzeti Színházról

„Színháztörténelmet írtunk” – Alföldi Róbert utolsó sajtótájékoztatója a Nemzeti Színházról

2013. 07. 08. | 7óra7

Sajtótájékoztató a Nemzeti Színházban, 2013. június 30. - Alföldi Róbert A főigazgató kiemelte: európai módon fejezték ki a nézők azt, amit gondolnak a Nemzeti elmúlt öt évéről. Az utolsó hónapokban közelharcot vívtak, hogy bejussanak a színházba. Nem azért történt, mert ilyen jó szervező hanem, mert kíváncsiak voltak a Nemzeti Színházra. Nem felejthető el, hogy ezért a saját pénzüket adták az emberek, egy aukciós oldalon például a Mephistóra 120 000 forintért is adtak-vettek jegyet egymás között a nézők.

A pályázat a törvényesség látszatát keltette

Alföldi újfent hangsúlyozta: a Nemzeti nem rétegszínház: aki be tudott jutni, az pontosan látta, hogy a közönség heterogén. Ide jártak konzervatív emberek, katolikusok, zsidók, homoszexuálisok, gyerekek, felnőttek, kormányra szavazók, kormány ellenében szavazók, nem szavazók – a nemzet egészének tagjai. Minden, ami ennek ellentmond, ami ezt megpróbálja besározni, az hazugság – nem csúsztatás, hazugság. A távozó direktor azt kívánta, hogy a következő vezetés is megtalálja azokat a nézőket, akikre számít, és találjanak ide azok, akik azért nem jöttek a Nemzetibe, mert ő vezette a színházat.

„Mindenféle gondolat ellenére kitöltöttem az öt éves mandátumomat, egy pályázat útján maradtam alul, ami a törvényesség látszatát megtartotta” – fogalmazott a főigazgató, de a pályázat körülményeit nem kívánta minősíteni. Az új vezetésnek jó és sikeres munkát kívánt, mint mondta: kívánja, hogy találják meg a színház valóságát.

Véleménye szerint régen volt ennyire sikeres a Nemzeti, reméli, hogy azt a fajta kritikai gondolkodást, amit az öt év alatt az ide járók megtaláltak, sikerül megtartaniuk. A Nemzeti 176 évében nem volt arra példa, hogy 30 sikeres előadást a következő vezetés a földdel tegyen egyenlővé. Véleménye szerint muszáj volt őt és a Nemzeti elmúlt öt évét besározni, hogy igazolni tudják azt, ami következni fog.

Kocsmai szint

Kerényi Imre egykori rendező és Kósa Lajos politikus „buzizásáról” úgy vélekedett: méltatlan, alpári, megalázó, gyomorgörcsöt okoz, hogy egy olyan országban kell élni, ahol a miniszterelnök megbízottjai kocsmai szinten viselkednek, ez lehet vidéki restikben vicces, de egy kormánybiztos részéről minimum kérdőjeles. L. Simon azzal kapcsolatos nyilatkozatát, hogy a homoszexualitás állami intézményekben történő tematizálását meg kell vitatni, veszélyesnek ítélte. A következő lépés az, hogy milyen módon jelenhetnek meg a szőke hajúak vagy a másképp gondolkodók. A főigazgató különösen veszélyesnek tartja, hogy erre nem érkezett semmilyen társadalmi reakció. „Ezek nagyon nagy bajt jeleznek, alapjaiban ássák alá a demokráciát. Ez mindannyiunk közös felelőssége, oldaltól függetlenül” – hangsúlyozta, és felhívta a figyelmet, hogy a Pride megnyitója ma este lesz a Toldi moziban.

Sajtótájékoztató a Nemzeti Színházban, 2013. június 30. - Alföldi Róbert

Tiltakozik a FESZ Balog Zoltán nyilatkozata ellen

„Lehet, hogy megvívjuk a szabadságharcunkat, de egyedül fogunk elsüppedni a posványban. Borzasztó érzés, hogy belekerültem ebbe, szabadon gondolkodó színházi ember vagyok, nem vagyok politikus. Kikérem magamnak azt, hogy ilyen mondatokat kell mondanom, mint most. Gondolkodó ember vagyok, aki felelős a saját hazájáért” – mondta Alföldi, majd felolvasta a Független Előadó-művészeti Szövetség alábbi közleményét:

|{background:#ddd; font-size:11px; padding: 5px 10px}.Tisztelt Balog Zoltán Miniszter úr,
június 1-jén a kormányzó Fidesz-KDNP mellett nyíltan elkötelezett Hír TV „P8” című műsorában Csermely Péter és Gajdics Ottó társaságában Ön az állami kultúrafinanszírozás kérdéséről, azon belül is kiemelten a független előadók helyzetéről diskurált.
Ön ebben a műsorban úgy nyilatkozott, hogy „ahol tudtuk, ott ezeket a szent teheneket (értsd: a kritikus kortárs alkotókat) nem engedtük tovább”, illetve egyetértését fejezte ki arra vonatkozóan, hogy ezen alkotókat adófizetők pénzéből támogatni nem kell, „nem is fogjuk”. Beszélgetőpartnerei tendenciózus állításaira reagálva pedig, miszerint „tartsák el magukat, ne menjenek ahhoz kuncsorogni, akit ezek után mindenféle eszközzel próbálnak elfoglalni, legyőzni, kirúgatni, lemondásra szólítanak fel; ne kérjenek többet”, úgy reagált, hogy

„Egyetértek.”
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy Ön nem tudja, mit jelent a független színházak függetlensége, és úgy értelmezi, hogy az államnak nem dolga a támogatásuk, holott ezek a szervezetek közfeladatot látnak el.
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy Ön úgy gondolja: akik bármilyen módon kritizálják a kormányzat döntéseit, azoknak nem jár az adófizetők pénze.
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy Ön szakminiszterként annyira nem ismeri a független színházak munkáját, hogy fogalma sincs, milyen produkciók, eredmények fűződnek a legismertebb alkotók nevéhez, és azt sugallja, hogy a támogatást a semmire kapták.
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy Ön a szakmai döntések ellenében, politikai szempontok alapján vétójoggal kíván élni a függetleneknek megítélt vagy a jövőben megítélendő támogatás tekintetében.
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy mindeközben a Színházművészeti Bizottság önkényesen és a szakmai kuratórium eredeti döntéseit felülírva, hátrányos megkülönböztetésben részesített számos kritikus és társadalmilag elkötelezett műhelyt és alkotóit, csökkentve a részükre eredetileg megítélt működési támogatásokat. Habár a törvény ezt a jogot a bizottságnak biztosítja, alkalmazása szakmailag és etikailag elfogadhatatlan.
Érthetetlennek tartjuk, hogy ehhez képest két héttel később Ön a bécsi Burgtheater intendánsával folytatott megbeszélésen már azt nyilatkozta, hogy ettől az évtől a független színházak rendben, az előzetes ütemterv szerint megkapják a nekik megítélt támogatást.
Érthetetlennek tartjuk, hogy szakértője, Vidnyánszky Attila, aki szintén jelen volt ezen a megbeszélésen, azt nyilatkozta, hogy a független terület még soha nem kapott annyi támogatást, mint a jelenlegi kormányzat alatt.
Érthetetlennek tartjuk, hogy Ön ugyanezen a találkozón nem tudott számot adni egyes döntéseinek indokáról, mert vagy nem emlékezett rájuk, vagy nem volt megfelelően tájékozott.
Mindezen ellentmondások feloldására a FESZ nyilvános vitafórumra hívja Önt és szakértőit, ahol a felek felkészülten és felelősen, érvekkel és adatokkal alátámasztva kísérelhetik meg szakmai alapra helyezni a párbeszédet és az elkövetkezendő döntési folyamatokat. A vitafórum megtartására egy előre egyeztetett szeptemberi dátumot javaslunk.
Bízunk abban, hogy mivel Ön szemmel láthatóan nem megfelelően tájékozott és fölkészült ebben a kérdéskörben, meghívásunkat barátságos, nyílt és demokratikus gesztusnak értelmezve, részt vesz a vitafórumon – ezzel is kinyilvánítva, hogy a független előadó-művészeti szakmára a jövőben partnerként, és nem ellenfélként tekint.
Üdvözlettel:
a Független Előadó-művészeti Szövetség elnöksége és tagsága (forrás: fesz.org |

Alföldi Róbert továbbra is fenntartja, hogy tárgyalt a fővárossal – nem személyesen a főpolgármesterrel, hanem Csomós „nem István” Miklóssal – arról, hogy átveszi az Új Színház igazgatását, mert a fenntartó nem elégedett a jelenlegi vezetéssel. A minisztérium rendkívüli, 15 milliós támogatása miatt szűnt meg ez a helyzet.

Sajtótájékoztató a Nemzeti Színházban, 2013. június 30. - Alföldi Róbert

Köszöni, nem kéri

A főigazgató beszélt arról a felröppent hírről, miszerint „kap színházat Alföldi, ha befogja a száját”. Elmondta: valóban tárgyalt a minisztériummal egy, a Shure Stúdió központtal működő, különleges – részben vállalkozói – finanszírozású színházról, amire Balog miniszter állítása szerint a miniszterelnök is áldását adta, de ennek április 20-i dátummal létre kellett volna jönnie. A minisztérium kompetenciáját mutatja, hogy azt hiszik, januárban is el lehet indítani egy színházat – mondta Alföldi. Véleménye szerint a pályázat körüli tisztázatlan helyzeteket akarták kompenzálni. „Nem akartam olyan helyzetbe kerülni, hogy azt higgyék, eladtam magamat. Fájdalmas az, hogy be kell fejeznünk a munkát azokkal, akikkel eddig dolgoztunk. Ez a legfájdalmasabb. Nem kap az Alföldi színházat, köszöni szépen, nem is kéri” – mondta a direktor.

Alföldi bízik abban, hogy a miniszteri biztos „áldásos tevékenysége”, illetve az, hogy az éves támogatást az elmúlt hetekben kapta csak meg a színház, csupán a véletlen műve. Sérelmezte, hogy a sajtóból értesült a miniszteri biztos kinevezéséről, aki amúgy nem kapott semmilyen jogosítványt arra vonatkozólag, hogy beleszólhasson a színház tevékenységébe. Alföldi szerint ez nem is állt szándékában, de aláhúzta: inkorrekt módon bonyolítják az átadás-átvételt, több érintett munkatárs a mai napig vár a munkaviszonyával kapcsolatos tárgyalásra.

Feszes gazdálkodás

A főigazgató felháborítónak tartja, hogy 2013. június 6-án írták alá a Nemzeti Színház idei támogatási szerződését. Alföldi állítja: ha nem kerül ki a sajtóba a munkatársaknak írt levele arról, hogy nem kapták meg a támogatást, valószínűleg a mai napig nem kapják meg az összeget. A minisztérium levelében azt írták: a feszes gazdálkodás ellenére sem kerülhet olyan helyzetbe a Nemzeti Színház, hogy a dolgozók nem kapnak fizetést. Erre válaszként Alföldi kiemelte: a színház kitűnő és valóban feszes gazdálkodásának köszönhető, hogy áprilisban és májusban annak ellenére volt fizetés, hogy a minisztérium nem utalt pénzt. Bár az állami finanszírozás közel a felére esett vissza, ahhoz képest, amikor átvette a színház igazgatását, a feszes gazdálkodásnak köszönhetően sikeresen működött a színház. 42 millió forintos jegybevételt érték el, a tao 2013-ban 33 millió forinttal nőtt. 70 millió forintos pluszt hagynak a kasszában, miközben már a júliusi fizetések is megtörténtek. Az átvilágítás semmit nem talált, ami működési hibára világított rá. Az éves beszámolót a minisztérium minden évben elfogadta.

Sajtótájékoztató a Nemzeti Színházban, 2013. június 30.

Színháztörténelmet írtunk

„Hiszem, hogy színháztörténelmet írtunk” – fogalmazott Alföldi Róbert, és bejelentette: a Mephisto előadás a Vígszínházban novembertől látható, az egyeztetési problémák miatt a szerepek lekettőzésével, így elképzelhető, hogy a bérletben sem lesz két ugyanolyan előadás.

Végezetül az Alaptörvény X. és XV. cikkének egy-egy részletét idézte a Nemzeti Színház főigazgatója:

|{background:#ddd; font-size:11px; padding: 5px 10px}. *X. cikk*
(1) Magyarország biztosítja a tudományos kutatás és művészeti alkotás szabadságát, továbbá - a lehető legmagasabb szintű tudás megszerzése érdekében - a tanulás, valamint törvényben meghatározott keretek között a tanítás szabadságát. |

|{background:#ddd; font-size:11px; padding: 5px 10px}. *XV. cikk*
(1) A törvény előtt mindenki egyenlő. Minden ember jogképes.
(2) Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.
(3) A nők és a férfiak egyenjogúak.
(4) Magyarország az esélyegyenlőség és a társadalmi felzárkózás megvalósulását külön intézkedésekkel segíti. |

Sajtótájékoztató a Nemzeti Színházban, 2013. június 30. - Alföldi Róbert

A főigazgató felhívta a figyelmet: a különbségtétel tilalmát illető felsorolás nyílt, vagyis a megkülönböztetés tilalma bármilyen tulajdonságra érvényes.

***

*Július 1-jén reggel 7:07-kor interjút közlünk Alföldi Róberttel, a Nemzeti Színház - akkor már volt - főigazgatójával a 7óra7-en.*

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr637998141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása