7óra7

„Jó nálatok magyar színésznek lenni” – Gáspárik Attila nyílt levele Alföldi Róberthez

„Jó nálatok magyar színésznek lenni” – Gáspárik Attila nyílt levele Alföldi Róberthez

2013. 07. 07. | 7óra7

*Gáspárik Attila nyílt levele:*

Gáspárik Attila Kedves Robi!

Napok, hetek óta érzem a késztetést, hogy írjak neked. Halogattam, hogy megírjam jó kelet-európai szokás szerint, Pató Pálosan, de igazából abban reménykedve, hogy az amiről szólni akarok, közben megoldódik. Sosem szerettem, ha munkám alatt bekiabáltak, főleg olyanok, akik –maximum- kibicként jöhettek számításba. Ebben a játszmában mi kibicek vagyunk. Bocsánat, vagyok. Megfogadtam, hogy csak a saját nevemben fogalmazok, mert nagyon sokan óvnak attól, hogy nyilvánosan megszólaljak. Számomra szörnyű, hogy több mint két évtizeddel Ceaușescu diktatúrája után azt látni-tapasztalni, hogy egyesek megint félnek: méghozzá nem a titkosrendőrségtől, nem az adóhivataltól, hanem egy másik ország politikai hatalmasságaitól. Egy olyan országétól, amelyet sokszor Anyaországnak neveznek. Nos, csupán saját nevemben beszélek. Valóban nem szeretném, ha Románia egyetlen olyan Nemzeti Színházát, amelyben magyar tagozat is működik, valamilyen bántódás érné a véleményem kinyilatkoztatása miatt. Mi esetünkben –igaz – tárgytalan, mert az egyetlen sikeres magyarországi pályázatunkra megítélt 2 millió forintot, amivel előadásokat szerettünk volna Magyarországra vinni, éppen zárolták.

Szóval, mondom, kibic vagyok. Vagyis az az alak, aki nem kap lapot, mert nem az ő kártyapartijáról van szó, de valahogy mégis ott van és figyel, átél, remél, örül, vagy búsul. Kibicként mondom, nem jól van az, ami a budapesti Nemzeti Színház körül van (készülőben). Nem vonom kétségbe a többi pályázó szakmai felkészültségét, de minden körülmény a színház körül arra utal, hogy politikai döntés készül. Tudom, hogy nem kergetett régen téged senki a zongora körül, hogy márpedig Robi, neked igazgatónak kell lenned, ha nagy leszel. Tetted a dolgod, mint színész, rendező, tévés, és egyszer csak nyakadba szakadt az a dolog, amit Nemzeti Színháznak hívunk, aminek tartalmát nap mint nap keressük. Azt a tartalmat, ami a veretes szavak mögött van. Itt és most. Ahogy én látom – távolról néha világosabban lát az ember – te megtaláltad a receptet. Minőségi színház, magas nézettséggel, nemzetközi kitekintéssel, új kérdésekkel, friss válaszokkal. Olyan színházat csinálsz ahol mi, - határon túliként címkézett művészek – otthon érezzük magunkat. Mikor ott játszunk, vagy éppen előadást nézünk: nem érezzük a különbséget, a megkülönböztetést, a vidéki rokon státusunkat, a szegényszagot. Jó nálatok magyar színésznek lenni, éppen olyan jó, mint amikor Párizsban, Varsóban, Londonban játszunk, román útlevéllel ugyan, de a magyar kultúrát képviselve. Önzőnek tűnhet, hogy ennyit beszélek magunkról, de hidd el, itt nagyon sokan várják a folytatást, ENNEK folytatását.

Vannak, akik egy politikai változástól – hirtelen – tehetségesekké lesznek… Nos kedves Barátom, szorítok neked, de ha a Nagy Rendező most nem téged akar akkor annak örülök, hogy színészként, rendezőként nagyobb energiával dolgozhatsz. És mindig lesz hely „ahol felolvashatol”, ha nem is a Duna-parton, de itt a Maros-parton. Üdvözlünk és várunk (egy nyugodtabb időre)!

_Marosvásárhely, 2012. december 12._

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr687999449

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása