7óra7

Social Error – grazi bemutatóra készül a Szputnyik társulat

Social Error – grazi bemutatóra készül a Szputnyik társulat

2013. 07. 06. | 7óra7

Szputnyik A hat színház közös produkciójaként létrejövő, Bodó Viktor rendezésében látható "színházi társadalmi túlélőshow" májustól látható lesz a németországi Mainzban és Lipcsében, Kolozsvárott, az olaszországi Parmában és a budapesti Nemzeti Színházban - olvasható a társulat MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, tavasszal Heidelbergben (Németország) Alfred Jarry Übü király című darabját próbálják Bodó Viktor rendezésében, emellett közös előadást terveznek a HOPPart társulatával: Szuperkoncert munkacímmel koncertszínházat rendez Polgár Csaba, amelynek az Átriumban lesz a bemutatója.

A Színházi Nyitra (Divadelná Nitra) nemzetközi színházi fesztivál felkérésére egy újabb nemzetközi előadás készül Kovács D. Dániel rendezőszakos egyetemi hallgató irányításával. A darabot titkosrendőrségi akták alapján írja Závada Péter (Akkezdet Phiai), Kovács D. Dániel és három másik ország alkotógárdája.

A közleményben felidézik, hogy a Szputnyik augusztus végén elköltözött eddigi állandó játszóhelyéről, a MU Színházból. Sok más független társulathoz hasonlóan a FÜGE által létrehozott alkotói inkubátorházban, a II. kerületi Jurányi utcában lévő volt iskolaépületben kaptak helyet.

Az idei évadban tovább játsszák a Kockavető című előadásukat a Jurányi Inkubátorházban. A Katona József Színházzal közösen létrehozott Anamnesis című produkció továbbra is szerepel a Katona műsorán. Folytatódik az osztályteremszínházi projektjük is: az Antigonét rendszeresen játsszák fővárosi és vidéki középiskolákban.

Ebben az évadban egy bemutatót már tartott a társulat a Schauspielhaus Grazcal koprodukcióban: Franz Kafka Amerika című befejezetlen regényét állította színpadra Bodó Viktor.

Az idén a társulat a Színházak Európai Uniójának (UTE) tagja lett: a tizenegy ország tizenkilenc színházát tömörítő szervezetben a Szputnyik képviseli Magyarországot, egyedüli független társulatként.

A Szputnyikot - a májusban előállt bizonytalan helyzet következményeként - elhagyta Czukor Balázs, Hay Anna, Molnár Gusztáv és Székely Rozi. "Az együtt maradásért nagyon meg kell küzdeni. Veszélyes pillanat volt a májusi leállás. Nem akartam hitegetni senkit, a társulat tagjai több hónapnyi bevételtől estek volna el, amit esetleg más munkákkal tudtak volna pótolni. Talán hangosabban kellett volna sírni, bár mi inkább dolgozni szeretnénk - bízom benne, hogy történik valami" - idézi a közlemény Bodó Viktort, a társulat vezetőjét.

"Nem az államtól várjuk, hogy eltartson minket, eddig sem erre építettük a Szputnyik működését, de jó volna, ha egy nyáron megnyert pályázat összegével októberben már számolhatnánk" - fogalmaz a rendező, hozzátéve, hogy egy-két évre előre terveznek, olyan nemzetközi szerződéseket írnak alá, amelyeket meg kellene támasztaniuk a saját oldalukról is, de ez az oldal most teljesen bizonytalan. Kitér arra is, hogy azoknak a külföldi színházaknak a támogatása nélkül, akikkel együtt dolgoznak, már nem létezne a társulat, mint ahogyan a magántámogatók, kamatmentes kölcsönök, ösztöndíjak nélkül sem, amelyekkel többen segítik munkájukat.

A társulatnak jelenleg kilenc szerződtetett színésze van: Fábián Gábor, Hajduk Károly, Jankovics Péter, Koblicska Lőte, Kárpáti Pál, Lajos András, Pető Kata, Szabó Zoltán és Tóth Simon Ferenc.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr407999327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása