7óra7

Magánszínház lesz a Játékszín

Magánszínház lesz a Játékszín

2013. 07. 06. | 7óra7

Németh Kristóf, a májusban megszűnt Budapesti Kamaraszínház volt színésze elmondta, hogy a kiemelten közhasznú kft.-t négy magánszemély vette meg: mellette Bank Tamás színész, aki az új cég kreatív igazgatója lesz, Szűcs Attila, a Budapesti Kamaraszínház egykori gazdasági vezetője, aki gazdasági igazgatója és Metz Alexandra, aki a jogtanácsosa lesz a cégnek.

Játékszín

A végelszámolás alatt álló kft.-t az összes terhekkel és jogosultságokkal együtt vették meg. Magánszínházként kívánnak tovább működni a Játékszín épületében, minél több értéket átmentve mind a Játékszín, mind a Budapesti Kamaraszínház történetéből, az ott született művészi értékeket tovább éltetve - hangsúlyozta.

Elmondta, hogy a Budapesti Kamaraszínház repertoárjának darabjai közül egy tucatnyinak az eszközparkját és jogait már megvásárolták, és folytatják a tárgyalásokat a Játékszín műsorán szerepelt produkciókról is. Szeretnének minél több előadást tovább játszani, a későbbiekben pedig új bemutatókkal is készülnek.

Németh Kristóf elmondta: október 15-én a Játékszínben nyilvános társulati ülést és sajtótájékoztatót fognak tartani, ahol konkrét elképzeléseikről is beszámolnak majd.

Mint mondta, a Kft.-ért fizetett összegről az MNV-vel való egyeztetésig nem nyilatkozik, de azt elárulta, hogy a cég 10 millió forintos nagyságrendű adósságállományát is átvették. Kitért arra, hogy amikor befejezte működését a Balázsovits Lajos igazgató által vezetett Játékszín, az addig jó gazdálkodást mutatott, az adósságok a végelszámolás időszakában termelődtek.

Németh Kristóf szólt arról is, hogy a hétfői szerződés-aláírást követően elsőként Balázsovits Lajost tájékoztatta a történtekről, akivel abban állapodtak meg, hogy tárgyalnak az együttműködés lehetőségeiről.

Korábbi tervével kapcsolatban, miszerint a Budapesti Kamaraszínházat működtetnék tovább, úgy fogalmazott: az ügy még nem teljesen zárult le, de amikor megvizsgálták azt a kérdést, hogy állami támogatás nélkül, piaci alapon, hol képzelhető el gazdaságosan a magánszínház működtetése, a megszűnt négy játszóhely közül a Játékszín épülete bizonyult a legalkalmasabbnak erre.

Mint mondta, a működés során a jegybevételre, a tao-támogatásra, szponzorációra és pályázati támogatásra is számítanak. "Az első új előadást csak a jövő évben hozzuk létre, de hogy ebben a hónapban már játszani fogunk, abban biztos vagyok" - fogalmazott Németh Kristóf.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr457999873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása