7óra7

Kulka János nyílt levele Kerényihez – Nem lép fel Vidnyánszky színházában

Kulka János nyílt levele Kerényihez – Nem lép fel Vidnyánszky színházában

2013. 07. 06. | 7óra7

Kulka János a Színikritikus-díj átadó gálájának műsorában (2012) Magyar állampolgárként és a Nemzeti Színház társulatának egykori tagjaként visszautasítom Kerényi Imre szavait, melyekkel a Nemzeti Színház elmúlt éveit minősíti.

Én szégyellem magam azért, hogy ez megtörténhet. Szégyellem, hogy 2013-ban, Magyarországon minden következmény nélkül megbélyegezhet bárki bárkit. Szégyellem, hogy ezt állami hivatalnokok is megtehetik a felelősségre vonás legcsekélyebb kockázata nélkül. Szégyellem, hogy Kerényi Imre, a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott buzizik, és a Nemzeti Színház jövendőbeli igazgatója, Vidnyánszky Attila ebben semmi kivetnivalót nem talál, sőt együtt aratnak göcögő tetszést nézőik körében. Szégyellem magam helyettük és a feletteseik helyett, akik nem szólítják lemondásra őket és szégyellem magam a nézők helyett, akik mindehhez jó érzéssel asszisztálnak.

Helyetted szégyellem magam, Imre.

Mint utóbb nyilatkoztad, a rendezvényen magánemberként beszéltél, színházi emberek között voltál, abban a közegben ez a stílus belefér és nem bántásnak szántad, amit mondtál. Ezúton közlöm veled, Imre, hogy tévedsz. Az általad említett közegbe nem csak ez a stílus nem fér bele, de már te magad sem.

Ezúton közlöm továbbá, hogy a Vidnyánszky Attilával folytatott nyilvános beszélgetéseteken elhangzottak következményeképpen a Nemzeti Színházban a következő évadra átvinni tervezett Sirályban nem lépek színpadra.

_Budapest, 2013. május 22._

_Kapcsolódó:_

>>> „Nem a buzikról fog szólni” – Kerényi Imre és Vidnyánszky Attila a Belvárosi Polgári Szalonban

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr617998433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása