Vallai Pétert a Vígszínház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.
"Emlékezetes alakításait, tehetségét, ember- és életszeretetét, műveltségét örökre szívünkben őrizzük. Fanyar humora, különleges intellektusa és brilliáns játéka mindannyiunknak hiányozni fog" - írta a Vígszínház.
Vallai Péter 1946. november 25-én született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1969-ben a Thália Színházhoz szerződött. 1976-tól a pécsi Nemzeti, 1981-től a győri Kisfaludy, 1982-től a szolnoki Szigligeti Színház művésze volt, 1987 óta a Vígszínház társulatához tartozott.
Vendégművészként játszott az Egyetemi Színpad, a Veszprémi Petőfi Színház, a kecskeméti Katona József Színház, a debreceni Csokonai Színház, az egri Gárdonyi Géza Színház, a Budapesti Kamaraszínház, a Merlin Színház, az RS9 Színház, az Éjszakai Színház, a szolnoki Szigligeti Színház és a Magyar Színház produkcióiban.
Sokféle szerepben nyújtott hiteles alakítást, kiváló versmondó volt, számos sikeres önálló est fűződött a nevéhez. Vallai Péter klasszikus és kortárs költők, írók műveiből készült előadóestjei legendásak voltak: önálló estet készített többek között Petri György verseiből és Esterházy Péter írásai nyomán is Spionjáték címmel. T.S. Eliot ihlette Ti.Esz.I., avagy a háromnapos vízi hulla csodálatos élete című estjét.
Főbb színpadi szerepei között volt Biberach (Katona: Bánk bán), Színész (Gorkij: Éjjeli menedékhely), Ceasar Rupf (Dürrenmatt: A nagy Romulus), Ficsúr (Molnár: Liliom), Dr. Szilágyi (Békés: Pincejáték). Mintegy húsz filmben és tévéjátékban szerepelt. Filmjei között a Hatásvadászok (1982), a Valaki figyel (1984), a Szerelem első vérig (1985), Az új földesúr (1988), a Jolán és a férfiak (1988), a Nem érsz a halálodig (1990), A távollét hercege (1990), a Területrendezés (1991), az Anna filmje (1992), a Bűvös vadász (1994), a Casting minden (2007) is megtalálható.
Számos hangoskönyvet készített.
Művészetének elismeréseként 1981-ben Jászai Mari-díjat vehetett át, 1989-ben és 2006-ban pedig a Vígszínház Ajtay Andor-emlékdíját kapta meg.
***
h1. Meghaltam 19:25-kor
(Írásunk Vallai Péter: TI.ESZ.I. avagy egy háromnapos vízihulla csodálatos élete című előadásáról)
Vallai Péter az Augusztus Oklahomában című előadásban, a Vígszínház nagyszínpadán, Beverly Weston szerepében nagyjából 19:25-re meghal, így dolga végeztével, némi átöltözés után a negyedik emeleti Házi Színpadon folytathatja „szerepét”, legalábbis virtuális halála apropóján könnyed önálló estet rittyenthet az emberi ostobaság, a mindent tönkrezúzó értetlenség és az elmúlás köré. Könnyed, víg haláltánc ez a keserédesség halvány ízével, versek és anekdoták segítségével.
A Mária Rádió kimódoltan XXI. századira hangszerelt, naivitással és patetikummal átitatott, szeretettől elfúló mondatai szólnak halkan egy házi kisrádión, amit egy határozott mozdulattal annullál az érkező, közönséget köszöntő művész (már ezzel is határozott szimpátiát kiváltva az érdeklődve figyelő publikumból). A gesztus nem tartalom nélküli: ebben a bő egy órában a halált, amely kérdés mindenképpen összefügg valamennyire a hittel is, nem a populáris, vallásos aspektusból, hanem az irodalom néhány kifordult szemléletű életkurkásza segítségével vizsgálja, akik nem rébuszokban zengedezve, metaforák végeláthatatlan soraival járják körül a témát, hanem a könnyen befogadható köznyelv segítségével, „csupán” tartalmilag lirizált szövegekkel merülnek el az egyetlen biztos dologban.
Valamennyi szöveg telistele van iróniával és gyakran él a groteszk eszközével is, amelyek így ugyanolyan ambivalens érzéseket keltenek, mint Vallai játéka, aki bár nagyon komoly, nagyon vaskos témákról beszél, mégis minden gesztusából és mozdulatából könnyedség és humor, sőt, életöröm árad. Ahogy a válogatott művek is pontosan úgy veszik magukat komolyan, hogy nem veszik magukat halálkomolyan, nincs bennük pátosz, és teljesen mentesek a „megmondom a tutit” típusú váteszi szellemtől. Tragédia persze van, hiszen a bizonytalanság, a menekülés, az élettel és a halállal való viaskodás végigkíséri az egész előadást (pont, mint az életet), de úgy, hogy az ember ettől nem harakirizni, hanem megbékélni vágyik, és e kettő között a különbség egészen pontosan egy élet. Egy felesleges szélmalomharcokkal el nem fecsérelt élet.
Általában az önálló estekből mindenki egy érzést és egy történetet visz haza. Én Petri György versét tettem zsebre, amelyben a Halál arra inti a költőt, hogy ne foglalkozzon azzal, vajon mikor jön el érte, inkább komoly dolgokon törje a fejét. Mondjuk, hívja meg egy italra.
_(2009. március 3.)_
