7óra7

Elhunyt Márkus Éva szinkronrendező

Elhunyt Márkus Éva szinkronrendező

2013. 07. 06. | 7óra7

Elhunyt Dr. Márkus Éva Márkus Éva számos filmklasszikus magyar szinkronjának rendezője volt, például George Cukor Gázláng, Elia Kazan Édentől keletre, Lewis Milestone Lázadás a Bountyn, Marco Ferreri A méhkirálynő, Claude Lelouch Egy férfi és egy nő, Franco Zeffirelli Rómeó és Júlia, Woody Allen Manhattan című filmje fűződik a nevéhez. Az első Csillagok háborúja-trilógia magyar nyelvű változatainak elkészítésében is közreműködött.

Márkus Éva 1920. április 8-án született Debrecenben. 1945 és 1949 között a Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult, ugyanebben az időszakban elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát is.

1949-től az Ifjúsági Színház, 1951-től az Operettszínház rendezője, 1952 és 1985 között a Pannónia Filmstúdió szinkronrendezője. 1987-ben a Magyar Tudományos Akadémia kísérleti stúdiójában működő Rexfilmnél, majd 1998-tól a Duna Televíziónál dolgozott szinkronrendezőként, 1962-től a Magyar Rádióban is rendezett.

A Balázs Béla-díjat 1976-ban vehette át, 1982-ben érdemes művész címet kapott.

A Magyar Filmművészek Szövetségének tájékoztatása szerint Márkus Éva temetéséről később intézkednek.

>>> Dr. Márkus Éva szinkronmunkái az iszdb.hu-n

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr308000257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása