7óra7

Alföldi Róbert beadta a pályázatát - Társadalmi felelősség és a jövő generációja a középpontban

Alföldi Róbert beadta a pályázatát - Társadalmi felelősség és a jövő generációja a középpontban

2013. 07. 06. | 7óra7

Alföldi Róbert, akinek igazgatói mandátuma az évad zárultával, június végén jár le, és aki kedden nyújtotta be új pályázatát a színház vezetésére, az MTI-nek elmondta: a jövő generáció nevelése még inkább hangsúlyt kapna a következő öt évben. Erősíteni szeretnék a gyerek- és ifjúsági színházi irányt, drámapedagógusok bevonásával. Azonban az alap vezérlőelv továbbra is a társadalmi felelősségvállalás lenne.

Alföldi Róbert

"A Nemzeti Színháznak mint az ország első számú színházának a feladata a megoldatlan ügyekről beszélni és segíteni abban, hogy meg tudjunk békülni magunkkal, a másikkal, a saját múltunkkal, jelenünkkel, jövőnkkel" - mutatott rá Alföldi Róbert, aki szerint "a legfontosabb vállalni a felelősségét annak, hogy fontos ügyekről beszéljünk".

A továbblépés lehetőségeiről szólva olyan 21. századi színházi irányzatokat említett az igazgató, amelyek fontos társadalmi problémák feldolgozásával a nézőket is aktívan bevonják, akár az előadások elkészítésébe is. Szeretnének együtt dolgozni a független színházakkal is, amelyek már elindultak azon az úton, hogy társadalmilag mozgósító előadásokat hozzanak létre.

Elmondta, hogy folytatnák a régi magyar nyelvű darabok felfedezését, például Bornemisza Péter és Csokonai Vitéz Mihály művét tűznék műsorra. A három nagy klasszikus - a Bánk bán Az ember tragédiája és a Csongor és Tünde - bemutatása nyomán szeretnének ugyanezen az úton továbbmenni, az előadásokat mai formanyelven megvalósítva.

Hozzátette, hogy kortárs művekből is többet játszanának. "A közhiedelemmel ellentétben nagyon kevés kortárs darabot mutatott be a Nemzeti az elmúlt öt év alatt, nincs 15 százalék ez az arány" - jegyezte meg, hozzáfűzve, hogy a kortárs művek műsorra tűzése feladatként szerepel a pályázati kiírásban is.

Alföldi Róbert szerint a társulatban nincs szükség jelentős változásra, erős, keményen dolgozó együttesről van szó, amely esetleg újabb tagokkal bővülhet, hiszen a "találkozásokra" mindig nyitottak.

Alföldi Róbert pályázata

Az igazgató elmondta, hogy pályázatukhoz - amelyet nyilvánosságra is hoznak - mintegy 160 támogató nyilatkozatot csatoltak Magyarországról és a világ legkülönbözőbb pontjairól: Declan Donnellantól és Oskaras Korsunovastól az újonnan nyíló BMC Zenei Központon, a Goethe Intézeten és a világ különböző színházain, egyetemein át a marosvásárhelyi és az újvidéki teátrumig. "Meglepő, hogy tudnak rólunk a világban. Az alkotóktól érkezett személyes hangú levelekből az derül ki, hogy elismerik az itt folyó munkát" - jegyezte meg Alföldi Róbert.

Mint rámutatott, a külföldi és hazai szakmai elismertség mellett a nézőszám, és az, hogy közönségük egyharmadát a fiatal generáció adja, szintén bizonyíték munkájuk eredményességére. "Sikerült megnyerni azt a generációt, amelyet nagyon kevés kulturális kezdeményezés tud megszólítani, majdnem mindenki lemond róluk, nálunk pedig ők az alap, maguktól, érdeklődésből járnak hozzánk" - hangsúlyozta az igazgató, aki ezt látja a legfontosabb eredménynek.

Kiemelte, hogy ezen sikerek miatt pályázik újra a színház vezetésére, a méltatlan támadások ellenére is. "Aki megnézi a programot, bejön a színházba, látja, hogy nem igazak a vádak, miszerint egyfajta előadásokat játszunk, és csak egy szűk, egyféle filozófiai beállítottságú réteg látogatja a teátrumot" - hangsúlyozta, hozzátéve: ha ez igaz lenne, a Nemzeti üres lenne, ezzel szemben 90 százalékos a fizetőnéző-arány. Elárulta, hogy a pályázathoz a Nemzeti Színházról alkotott nézői véleményeket vizsgáló kérdőívek nemrégiben elkészült elemzését is csatolták.

Esélyeiről szólva Alföldi Róbert úgy fogalmazott: "azt gondolom, hogy értékelik az eredményt, az adatok magukért beszélnek, és nem gondolom, hogy minden átpolitizált". "Ha így gondolnám, nem indulnék. Bízom abban, hogy demokratikus országban élek, ahol az számít, hogy az ember hogyan dolgozott, nem pedig a vélt vagy valós ilyen-olyan beállítottsága" - tette hozzá.

Véleménye szerint tíz évnél tovább valóban nem szerencsés betölteni egy ilyen vezetői pozíciót, most azonban egy folyamat felénél tartanak, és nem lehet azt állítani, hogy ez a munka nem eredményes. "Pontosan olyan elvárásokkal írták ki a pályázatot, ahogyan működik jelenleg a Nemzeti Színház" - mutatott rá az igazgató.

A színház jövőbeni költségvetéséről nem tudni konkrétumokat. Mint kiemelte, az intézmény így is a szakadék szélén áll, a költségvetés több mint 30 százalékkal kisebb, mint négy éve volt: 995 millió forintból gazdálkodhatnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr857999611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása