7óra7

„...a független előadó-művészeti szféra megszüntetését jelentené”

„...a független előadó-művészeti szféra megszüntetését jelentené”

2013. 07. 06. | 7óra7

Mint korábban megírtuk a 1428/2012. (X.8.) kormányrendelet az Emberi Erőforrások Minisztériumának 17 milliárd, a Nemzeti Kulturális Alap számára 900 millió forintos zárolást ír elő. A FESZ levelében felhívja a figyelmet: a független színházak még nem kötöttek szerződést az elnyert pályázati támogatásra, ám ha a zárolás őket is sújtja – bármilyen mértékben –, az a terület megszüntetésével egyenértékű. A 7óra7 megkereste az Emberi Erőforrások Minisztériumát azzal a kérdéssel, hogy az elbírált, de ki nem fizetett pályázatok kérdését hogyan érinti a zárolás, de válasz egyelőre nem érkezett.

A nyílt levél szövege a következő:

Tisztelt Miniszter úr, Tisztelt Államtitkár úr!

A Magyar Közlöny 2012. október 8-i, 132. számából értesültünk a 2012. évi költségvetési egyenleg tartását biztosító intézkedéseket tartalmazó 1428/2012 (X. 8). kormányhatározatról. Ennek értelmében az illetékes szerveknek zárolási és maradványképzési kötelezettségeiket október 10-ig kell a Nemzetgazdasági Miniszterrel jóváhagyatniuk, október 15-ig pedig a Magyar Államkincstárnál jelenteniük. A zárolások összértéke közel 49 milliárd forint. Mint ahogy az a jogszabályból kiderül, az Emberi Erőforrások Minisztériumát példátlan mértékű, több mint 17 milliárd forintos zárolásra kötelezik ezzel, ami a központi költségvetési szervek zárolási összértékének közel 35%-a.

A Független Előadó-művészeti Szövetség értesülései szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma mindezidáig nem kötött szerződést a Nemzeti Kulturális Alappal a VI. kategóriában nyilvántartásba vett független színházak tevékenységének támogatásával kapcsolatos pályázatkezelői teendők ellátására. Éppen ezért jogos az aggodalom, hogy a független szféra részére már megítélt összegek is a zárolás hatálya alá eshetnek. Fel szeretnénk hívni a tisztelt figyelmüket, hogy a területet már eddig is többszöri, nagyarányú elvonás sújtotta. Az elmúlt évek kiadáscsökkentő intézkedései a társterületek elvonási arányait figyelembe véve, rendkívüli mértékben kényszerítették működésük átalakítására, nem egy esetben beszüntetésére a terület alkotóit. 2009 óta az éves pályázati keretösszeg több mint 57%-kal csökkent, ami kirívó példa a hazai kulturális finanszírozásban. Egy újabb zárolást a terület nem élne túl. A legkisebb mértékű, akár néhány százalékos zárolás is a független előadó-művészeti szféra megszüntetését jelentené.

Tisztelettel kérjük, hogy a Nemzetgazdasági Miniszter részére küldendő zárolási javaslatcsomag megfogalmazásakor a fentiek figyelembevételével mérlegeljék felelősségüket a kortárs nemzeti előadó-művészet megmaradásának érdekében.

Tisztelettel:

bábművész (ESZME), elnök
_Erős Balázs_
kulturális menedzser (MU Színház), alelnök
_Goda Gábor_
koreográfus (Artus), alelnök
_Schilling Árpád_
színházrendező (Krétakör), alelnök

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr1007999811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása