Ki lehetett volna sajtolni egy giccses hollywoodi sztorit is a nyaktól lefelé megbénult szobrász önálló döntéshozatali joga köré szerveződő történetből, de nem ez történt. A moralizáló, könyvszagú mondatokat sikerült a kritikus szint alá csökkenteni, és maradt egy ellenállhatatlanul szórakoztató, kedvesen gúnyos és önironikus fickó élete. Egy olyan emberé, aki döntött: így nem akarja tovább folytatni. Persze egy kórházban nem a beteg dönt, és innen kezdődik a harc – nem az eutanáziáért, hanem egy ember szabad döntéséhez való jogáért.
Ezt a jogot a kórház, de leginkább Emerson főorvos vitatja, így Harrison kénytelen egy ügyvédhez fordulni, és jogi úton kivívni azt, amit legszívesebben tenne: felállni, kisétálni az ajtón, és csendben meghalni valahol. A kétes üdvösségig azonban rögös az út, szociális munkásokon, pszichiátereken, nővéreken és ügyvédeken keresztül vezet, sőt, a helyzetet még az is tetézi, hogy a csinos osztályos orvos, Clare jóvoltából beindul az, ami nélkül egy dráma nem is igazi dráma.


Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter (forrás: www.terasz.hu)
Puskás Tamás rendezése az este túlnyomó részében flott és könnyed. Valóban emberként, nem pedig sajnálatra méltó, nyomorékként kezeli főhősét, valamint Szabolcs János jól bejátszható, praktikus díszletében viszonylag gyors tempót tud diktálni a cselekménynek, amely így kényelmesen elhelyezi a nézőt azon az érzelmi hullámvasúton, amelyet a kicsattanó vitalitás és a kiszolgáltatott sors feloldhatatlan ellentéte generál. Ezt a kettős pályát pedig Rudolf Péter hihetetlenül érzi, tökéletesen bohóckodik végig, és tűpontosan helyezi el azokat a szívszorítóan őszinte és keserű mondatokat, amelyekkel egy hétköznapi tragédia keretei rajzolódnak ki. És az, hogy ehhez csak a hangját és az arcát használja egy nagyszínpadon, ahol néhány jelenetnél a légy is elfelejt zümmögni, az sokat elárul arról, hogy milyen formátumú alakítást láthatunk.


Bálint András, Papp János, Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter (forrás: www.terasz.hu)
Nem kevésbé erős a távolságtartó, szikár, kívülről bőségesen felpáncélozott, de belül nagyon is érző Dr. Clare, akit Nagy-Kálózy Eszter alakít hatalmas energiával és fegyelmezettséggel, végig a felszín alatt játszva ki a figura valódi formáját, a páncél alól villantva meg Clare igazi arcát. Nem úgy, mint Schmied Zoltán Johnja, akinek az életstratégiája sokkal szórakoztatóbb és felszabadultabb, nem hagyva magát érzelmileg közel engedni a felfoghatatlanhoz, és stílusosan, mértéktartóan, bohóckodja végig a műszakokat. De Oroszlán Szonja szerethetően kétbalkezes Joeyja, Borbás Gabi sokat látott, lojális főnővére, Kovács Vanda nagyvárosi Rebeccája, és Papp János kimért, szakszerű, de érző bírója is pontosan megtalálják helyüket a történetben. Viszont a premierre még nem tűnt százszázalékosnak Nyertes Zsuzsa túlzottan is esetlen szociális munkása (valószínűtlen jelenség a reális szereplők között), Simon Kornél, aki az öntudatos Hill ügyvédet karakteresen, de az esetlen kezdőt még közhelyesen játssza, valamint Bálint András, aki Emerson főorvos szerepében még nem találta meg a nyilvánvalóan ott szunnyadó kétarcút, és csak a dühös, lelketlen sztárorvost tudta megjeleníteni, a mögötte lévő emberről csak az író által értesülhetünk. Puskás Tamás pszichiátere pedig a jelenlegi formájában dramaturgiailag nehezen indokolható: a figura nem ad hozzá az előadáshoz sem jelentésben, sem feszültségben, mivel hiányzik a megfelelő partner, aki reagálna rá.


Borbás Gabi, Simon Kornél (forrás: www.terasz.hu)
Ezzel együtt, a Mégis, kinek az élete? sodró, dinamikus előadás, amely a komoly-komor alapszituáción végig felül tud emelkedni, és teljesen szabályos komédiát tud faragni a történetből, amely nem bombázza a nézőt folyton-folyvást előre csomagolt meghatásadagokkal, nagy igazságokkal és súlyos életértelme-mondatokkal, de pont ettől lesz könnyedségében is súlyos, szerethető és átélhető Ken Harrison ellentétektől feszülő története.